Képzeldapu,

van a névnapod. A Zsolt-napra mindig is készültem, okoskodtam, minek örülnél, mit vegyek neked. Szeretek praktikus ajándékokat venni neked, amiket tényleg tudsz használni. Egy pulcsit, egy konyhai felszerelelést, ilyesmiket vettem neked mindig.

Sokat gondolkodtam, mit vegyek neked erre a névnapra. Eredetileg konyharuhát szerettem volna venni, mert abban mindig szűköldöktél. Hülyeség, mi? Konyharuha. De ha megkaptad volna, örültél volna neki.

Nem kaptad meg, Apu. Nem ünnepeltük meg a névnapodat. Nem volt egyeztetés előre két-három héttel, hogy mikor érünk rá, mikor legyen a közös ebéd. Nem állapodtunk meg a vasárnapi ebédben, a névnapi ünneplésben. Nem beszéltük meg, hogy ki mit főz, és mit hoz, mivel járul hozzá a "bulihoz'. Nem hívtál meg minket (mert igen, minket hívtál volna, Tomival, első perctől elfogadtad és szeretted, hívtad volna őt is) vasárnap fél egyre, finom levesre és egybesült húsra, desszert nélkül, mert mi mindig így ünnepeltünk.

Nem tartottuk meg a névnapodat, Apu, mert most először nem volt névnapod. De az eszembe voltál. Reggel már korán eszembe jutottál. Aztán tettem a dolgom. Dolgom volt, ugyanis. Szombat van, és ma volt az első gyakorlati túránk a kerékpáros túravezető képzésben. Ja, persze, te erről lemaradtál, nem meséltem, nem tudsz róla. Emlékszel, tavaly a gyalogos túravezetői tanfolyam mellett elkezdtem a kerékpárost is. A gyalogosat megcsináltam, emlékszel, de a bringásat nem tudram befejezni a kartörés miatt. No, hát ez függőben maradt azóta is, és most lehetőség nyílt befejezni. Fehérváron rendeztek idén tanfolyamot kerékpáros túravezetőknek, és megengedték, hogy ott tegyem le a gyakorlati vizsgát. Én meg szerettem volna még a vizsga előtt gyakorolni, ezért elmentem a mai gyakorlati túrára. Kellemes volt, jól éreztem magam.

Nem fontos. Ma van a névnapod, és én a túravezető-képzéssel vagyok elfoglalva. Meg Tomival, aki levitt Fehérvárra kocsival, meg felhozott, vett nekem kaját és kényeztetett. De az eszemben voltál. Csak tettem a dolgom. Éltem, mert állítólag az élet megy tovább. És tényleg, úgy tűnik, igen. Valahogy, így-úgy, döcögve, de megy tovább.

A Monte Cristo Grófjából, idézet: "Egyszer én is átélem már ezt, de ígérem, el fog múlni." Úgy lesz? Enyhült már, és még enyhülni is fog, de elmúlni? Nem hiszem. Nem tudom elképzelni.

[Apu: Hiszel Istenben, kislányom?] Az nem számít, ha Isten hisz bennem.