Képzeldapu,

a minap eltekertem Budafokra. Egészen pontosan feltekertem a budafoki temetőig. Merthogy Budafok egy viszonylag meredek domboldalra épült. Volt, asszem már csak volt ott szőlő is, jó fekvés, jó talaj, domboldal, mi kell még? Ma már szerintem szőlő nincs (bár nem fedeztem fel az egész kerületet), de a pezsgő-gyár még mindig ott van.

Szóval a terv az volt, hogy csinálok egy szép fényképet, amit majd a particédulára tehetek. Szeretnék egy fényképet a particédulán, és ha lehet, sajátot. Tudod, egész jól fotózom. Tudod, perszehogy, neked is tetszettek mindig a képeim. Na szóval fényképezni akartam, és mivel a particédulára szántam, gondoltam, stílszerű lenne egy szép kép a temetőből, kereszt, szép szobor, ilyesmi. Arra gondoltam, a budafoki temető nem is esik olyan messze. Hát azért ezt benéztem rendesen. Ötkor indultam, volt - persze, hogy volt - egy kis kavarc, egy kis "alternatív útvonal", de végül is egy óra alatt oda értem. Piszok meredek utca visz fel oda! Majd kiköptem a tüdőmet felfele. Megint eldöntöttem, hogy leszokom a cigiről. És persze megint úgy mondom ezt, hogy közben rágyújtok. Mint mindig.

Na szóval kavirnyálás, meg meredek domboldal, de végül is célnál voltam, délután hatkor. Remek, gondoltam, még egy óra sötétedésig. Ja, mert időközben előre állítottuk az órát. Szóval hatkor, kimerülve, kifulladva, de fotózásra készen tök hiába ráztam a budafoki temető rácsos, lakattal lezárt kapuját. Mert, óraátállítás ide vagy oda, a budapesti temetők márciusban fél hatkor zárnak. Nem, nem volt annyi eszem, hogy ezt az indulás előtt megnézzem.

Úgyhogy fotózás ugrott. Hazatekertem, immár kevesebb kavirnyával, csak a legelején volt egy kis kavarc, nehezen találtam vissza a főútra, utána már ment simán. Hazajöttem, fotót nem csináltam, de egy bizonyossággal gazdagabb lettem: bringás nem költözik hegyoldalba. Önként.