Képzeldapu,

Húsvét van, és Nagyszombat, és Krisztus feltámadott. Na de sorjában.

Ma voltam az Ilkában, az volt a tervem, hogy a muskátliaidat kirakom a teraszra. Azért kicsit benéztem a dolgokat, a muskátlik mennyiségét és a munka idő-igényességét. Tudtam, hogy sok virágod van, és pontosan tudtam, mennyi meló van egyetlen tővel is, mielőtt kirakhatnánk, mégis... Ah, már látom, hogy ez hosszú lesz, a lényeg, hogy nem tudtam befejezni.

Szóval gyönyörűen indult a nap, ragyogó napsütés és ragyogó tervek: átmegyek az Ilkába, felmérem a terepet, aztán irány a piac, megveszem, ami kell, és vissza, szépen kirakom a teraszra a muskátlikat, rendbe rakom őket, meglocsolom, feltakarítom a teraszt, stb... És még arra is gondoltam, mindezek mellett sütök egy húsvéti kalácsot, ajándékba, holnapra. És a terv szerint utána hazatekerek, átöltözöm és átmegyek Anyuhoz feltámadást ünnepelni, sonkával, tojással. Ja, tervnek nem rossz.

Fél tizenkettőre értem csak az Ilkába, láttam, hogy eléggé lepusztult állapotok vannak: még kávé sem volt, sem wc-papír. Lóra pattantam, és eltekertem a piacra. Bevásárlás, vissza. Mire konkrétan nekiálltunk "virágozni", fél kettő is volt talán. Tomi segített a virágosládákat a lépcsőházból a teraszra cipelni, de így is mentünk vagy tíz kört. Végig azon agyaltam, hogyan csináltad te ezt egyedül? Hány kört mehettél, évente kétszer, kora tavasszal és késő ősszel, mire az összes muskátlit, ládával és földdel együtt átpakoltad? Nem panaszkodtál soha, milyen sok munka és megerőltető, csak büszkén mutattad az eredményét.

Nagyon büszke voltál a muskátliaidra, a virágba borult, gyönyörű teraszodra. Idén is ilyen lesz. Büszke leszel rá.

Tomi segített cipelni, meg utána feltakarította a lépcsőházat, de eztán mennie kellett, ami azért nem volt baj, mert ami ezek után jött, leginkább egyszemélyes munka. Mindent megcsináltam, Apu, amit kellett! Leszedtem minden tőről az elhalt, száraz leveleket és virágokat, visszanyestem őket, meglazítottam és felfrissítettem a földet, a ládákat lemostam, szépen kiraktam, sorban a terasz rácsára. Sajnos, volt pár halottunk. Néhányan az újabb ültetésüek közül nem élték túl a telet, és sajnos a matuzsálemek közül is elhalt pár. Viszont indítottam új "óvodát", a lenyesettek elültettem, ahogy te is mindig, hátha gyökeret eresztenek, és új tővé nőnek...

Az jutott eszembe, amikor sok-sok évvel ezelőtt megvetted a lakást, az Ilkát, és elküldtél engem Annamarival, a titkárnőddel, hogy vegyünk muskátlit a teraszra. Mikor is volt ez? '97-ben, létezik? Megvettünk mindent, a ládákat, rengeteg földet, a töveket, és szépen el is ültettük. Annamari magyarázta el, hogyan kell gondozni, télire eltenni, visszavágni a virágokat. Aztán egy darabig én gondoztam őket, majd átvetted a feladatot, mindent szabály szerűen csináltál - ahogy a főzést is, mindig elmondtad: "Szabályosan, könyv szerint" - és a muskátlik nőttek, terjeszkedtek, gyerekeket és unokákat hoztak, akik szintén nőttek, terjeszkedtek. Egyre több muskátlit kellett elajándékoznod, hogy egyáltalán elférjetek tőlük a teraszon. Gyönyörűek voltak, és rém büszke voltál rájuk. Úgyhogy én is gondozom őket és vigyázok rájuk. Ahogy te tennéd.

Mondom, sajnos néhány elhalt. Van valami undorító kór, alulról támadja őket, elfeketednek a szárak, felfele terjeszkedik a feketeség, és végül teljesen elhal, szinte kiszárad a virág. De ez egy betegség, látszik jól. Próbálom megmenteni a többit, az egészségeseket.

Órákig dolgoztam a virágokon, és nem értem a végére. Persze elkezdtem párhuzamosan kalácsot is sütni, mert azt gondoltam, nekem minden belefér. Aztán hatkor telefonált Anyu, hogy Zoliék már ott vannak, és csak rám várnak. Szóval félbe kellett hagynom. A virágozást is (maradt négy-öt tő, amiket még nem tettem rendbe, de legalább gyorsan feltakarítottam magam utám), na és a kalács-sütést is. A második kelesztés zajlott éppen, már csak a sütés hiányzott, hogy kész legyen. Felmértem a helyzetet. Nálam a bicó, lekötve az udvarban, és feladat: elvinni a másnapi ajándékba szánt fűszernövényeket (3 db), a saját magamnak szánt növényeket (4 db), egy tepsi megkelt, de teljesen nyers kalácsot, kaja-maradékot (két doboz), plusz ilyen-olyan apró cuccokat, amiket a hátizsákba gyömöszölök. Ja, és lehetőleg nagyon, nagyon hamar oda érni anyámhoz, hogy ne csússzak le a húsvéti ünneplésről, amire egész nap készült. Nem láttam kivitelezhetőnek bringával. Szóval taxit hívtam. Ezernyi felmentő indokot találtam magamnak, például, hogy nem költöttem már magamra egy hete legalább, meg, hogy most fontosabb a család, meg a másnapi vendégség, amire ajándékba vinnék kalácsot, és tény, hogy bicóval ezt a rengeteg sok mindent nem tudom szállítani, szóval felmentettem magam, és taxit hívtam.

Negyed óra volt taxival Anyuhoz menni. Ott aztán megsütöttem a kalácsot, miközben sonkát falatoztunk, és hallgattuk, ahogy a Szent Imre templomba visszatérnek a harangok, és Krisztus feltámad. De nem mondtuk: "Krisztus feltámadott". Ezt csak veled mondtuk. De azt hiszem, akár mondtuk, akár nem, feltámadott. Valóban feltámadott.

Itt a Húsvét, Apu. Sokat gondolok a múlt Húsvétokra, az együtt töltött ünnepekre. Most, hogy a napot az Ilkában töltöttem, sokat gondolok a hétköznapokra is, az apró, szép részletekre. Az akkor jelentéktelennek, ismétlődőnek, mindennaposnak tűnő részletekre. Mint a muskátlik. Ahányszor felmentem, még ha csak öt percre is szaladtam be egy papírért, mindig kicsábítottál a teraszra, hogy nézzem meg, milyen szép a terasz, milyen gyönyörűen virágoznak a muskátlik, és mi mindent fejlesztettél, újítottál.

Holnap, vagy holnapután befejezem a munkát a teraszon, az össze muskátlit kiteszem, hadd nőjenek, szaporodjanak, sokasodjanak. Hadd legyél rájuk büszke. És ÉN foglak hívni, felhívni a lakásba, kihívni a teraszra, hogy nézd meg, milyen szép!

Krisztus feltámadt, Apu! [Apu: Valóban feltámadt.]